Zalatnay Sarolta 1947. december 14. magyar énekesnő, író, állatvédő
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Cini és a Tinik

Zalatnay Sarolta a harmincas éveiben, 1976-ban maga mellé vett két fiatal lányt Várszegi Évát és Postássy Julit és megalakult a Cini és a Tinik.

Miért büntetsz?

A dal letölthető a youtuberól mp3 formátumban.


Végre eljött már a nagy nap
mikor izgatottan előttetek állunk
Ó-ó, fényben áll a színpad
és a tapsviharban egyszerre kiáltunk

Cini, Éva és Juli együtt lépnek,
hogyha tapsol a sok kéz
egyre hangosabban szól az ének

Régen máshogyan szólt a nóta
amit hétről-hétre énekeltünk bárhol
Megtaláltuk egymást,
most a sok gyerek a mi dalunkra táncol

Cini, Éva és Juli együtt lépnek,
hogyha tapsol a sok kéz
egyre hangosabban szól az ének


Cini, Éva és Juli együtt lépnek,
hogyha tapsol a sok kéz
egyre hangosabban szól az ének

Aztán eloltják a lámpát
s mi a virágok közt önfeledten állunk
Fáradtak sem vagyunk,
pedig néha már a felhők fölött jártunk

Cini, Éva és Juli együtt lépnek,
hogyha tapsol a sok kéz
egyre hangosabban szól az ének

Cini, Éva és Juli együtt lépnek,
hogyha tapsol a sok kéz
egyre hangosabban szól az ének

 

 
Tartalom

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.