Érkezése

1947. december 14-én született Budapesten, Apja Zacher Tibor Károly, anyja Mikuscsák Sarolta Etelka Irma. Születéeekor Zacher Sarolta névre keresztelték a szülei. Apja mérnök, menetjegyirodai tisztviselő, anyja a Magyar Evangélikus Egyház püspökének titkára volt. A család egy része a budapesti Brit Nagykövetség alkalmazásában állt. Sarolta klasszikus zenét tanult 7 éven keresztül. Zongorát, és hangképzést. Szülei operaénekesnek szánták mezzoszoprán hangjával, de egy mandulaműtét következtében ez meghiúsult. A rockzene elvarázsolta. 1963-ban tűnt fel először, egy gimnáziumi előadás során Komár László felfigyelt hangjára, észrevette tehetségét. A budapesti Toldy Gimnáziumban érettségizett 1966-ban.
Karrier
-
A gimnáziumi téli bálon fellépett Komár László és Cini beszélgetni kezdett vele és Komár László maga mellé vette őt énekesnek
-
Bergendy István 1965-ben elintézett neki egy ORI-műsort, majd a tévében is szerepeltette Cinit
-
A Dogs együttesben volt szólóénekes, később a Metroval zenélt együtt
-
1966-ban a Magyar Televízió Táncdalfesztiválján második helyezést ért el a Hol jár az eszem című dallal
-
1967-ben megnyerte a Táncdalfesztivált a Nem várok holnapig című dalával az Omega együttes kíséretével
-
1967–1969 között Londonban élt.
-
1969-ben az éppen megalakuló Locomotiv GT-vel kezdett dolgozni
-
Az 1971-es Táncdalfesztiválon nyertese.
-
1976-ban Postásy Julival és Várszegi Évával közösen létrehozta a Cini és a Tinik együttest
-
1985 a Magyar Állatvédelmi és Természetbarát Szövetség) tiszteletbeli elnöke
-
2001-ben meztelen fotósorozata jelent meg a Playboy magazinban
-
könyvet adott ki 2009-ben
|